Dadi Református
Általános Iskola
Igazgatói köszöntő
Hírek
Aktualitasok
Eseménynaptár
Dokumentumok
Titkárság
Diákok munkái
Képgaléria
Médiatár
Szülői levelek
Étlap
Könyvtár

Iskolánk története

Az iskola építésének szükségessége először 1869. március 16-án, egy presbiteri ülésen hangzott el:

„...iskolaháznak csaknem átellenben levő belső telek és ház mostani tulajdonosától illendő áron megvásárolhatná az elöljáróság, azonnal bocsátkozzék alkuba, és iskolahelynek vegye meg..."
Pár hónappal később a presbitérium megbízta a gondnokot az építéshez szükséges anyagok beszerzésével.

Elkészült az új „iskolaház”, amely a falu történetébe „kisiskola” néven írta be magát. A későbbiekben tanítólakás lett, majd óvoda működött itt. 1901 újabb fordulópont az iskola történetében. A „kisiskola” szűkösnek bizonyult, ezért szóba került a bővítés ügye. A közgyűlés új épület megvásárlásáról döntött. Az ingatlan régi uradalmi épület volt. 1904. március 23-án egy árverésen az épületet a dadi református egyház vette meg.

Később a presbitérium több alkalommal foglalkozott az új iskola átalakításával. A nyár folyamán az átépítés megtörtént, amely "három helység, kettő szoba, és fafödém elkészítésére" vonatkozott. Akkor történt egy új tanterem kialakítása (ma tornateremként működik), a tornaterem sarkán lévő bejárat építése, a padlásfeljáró áthelyezése. Az épület ünnepélyes átadására 1904. szept. hó 25-én került sor. Használatba vétetett tehát a „nagyiskola”, vagy a mostani szóhasználatunkkal „alsó iskola”.

A református egyház az államosításig két épületet használt oktatási célokra, és ezekben kapott helyet a tanítói lakás is. 1948 után a katolikus iskola épülete is megőrizte eredeti funkcióját. A régi katolikus iskola helyén 1963-ban épült fel a mai iskolaépület („felső iskola”). Az 1970-es évek végéig mindhárom helyen folyt a tanítás, majd a valamikori „kisiskola” szolgálati lakás lett. Visszakerülvén egyházi tulajdonba, azóta gyülekezeti házként működik.

Amikor a gyerek 6 éves lett, szülei beíratták a helyi iskolába, a hatosztályos elemibe, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig egy teremben, egy tanár keze alatt tanultak (osztatlan iskola). Külön épületbe, a mai felső iskola helyén állóba jártak a katolikusok, az „öreg iskola”, („nagy iskola”) a reformátusok tanulásának adott helyet. A 6. osztály elvégzése után még 3 évig kötelező, ún. ismétlőbe jártak (hetente két alkalommal, szerdán és szombaton), ahol a tanult anyagot ismételték, bővítették.

A 8 osztályos alapképzést 1942-től vezették be Dadon, amelynek értelmében 1941-ben még végzősök voltak a hatodikosok, de 1942-ben már 7.-es lett az adott évfolyam. Ekkor vált tagozatossá az oktatás.

A tanítás a reggeli 1/2 8-as harangszóval kezdődött. Ekkor minden kisdiáknak a saját templomába kellett menni reggeli imádságra. 8-kor a tanítóval (rektor) együtt vonultak az iskolába. Amikor a tanár belépett a terembe, tanítványai imádkozva, zsoltárokat énekelve, később szorzótáblát, versbe foglalt illemszabályokat mondva fogadták. Ezt követte a köszönés, a hetes jelentése, majd a számonkérés. A szokás az volt, hogy legszorgalmasabb, legmegbízhatóbb tanulók kérdezték ki társaikat, míg a tanító a dobogón lévő karosszékében ülve figyelte őket.

Ezt követte az új tananyag megtanítása. A rektor úr vagy a tanító kisasszony (ez a megszólítás járt ki a pedagógusnak) számtant, természetrajzot, földrajzot, olvasást, írást tanított. Testnevelés óra nem volt a 20-30-as években, a kézimunkaóra (természetesen külön fiúknak és lányoknak) péntek délutánra esett. A hittant a lelkipásztorok tartották. Palatáblát kb. a 40-es évek elejéig használtak, de leginkább csak az írni tanuló kisdiákok. A táblához mindenkinek hozzákötötték a spongyáját (törlőrongy, szivacs). A füzetek a 20-as évektől jöttek divatba: számtan- és szépírás füzete minden gyereknek volt. A felszerelés elmaradhatatlan tartozéka a kalamáris (tintatartó) és a mártogatós toll. Tankönyveket (olvasókönyv, számtankönyv) lehetett már venni, de a legtöbben „örökölték” felsőbb osztályba járó társaiktól, testvérüktől. A betűtanuláshoz régi könyvekből, kalendáriumokból kitépett lapokat használtak, amelyeken alá- vagy áthúzással jelölték az éppen tanult betűt.

A diák érdemjegyei ellenőrző híján a füzetébe kerültek. A bizonyítvány a félévi és év végi osztályzatait egyaránt tartalmazta. A II. világháború előtt az 5-ös jelentett elégtelen, az 1-es jeles tudást. 1945-től „megfordult” a jegyek értéke, de a skála néhány éven keresztül 1-7-ig terjedt, míg végül kialakult az 1-5-ig terjedő értékelési rend.

A tanár munkáját, a tanítványok tudásának gyarapodását a tanév folyamán többen figyelemmel kísérték, ellenőrizték. Működött az állami feladatként előírt szigorú tanfelügyeleti rendszer. A tanfelügyelő úr, aki a nevelő és gyerek számára is idegen volt, bírálhatta az órai munkát, számon kérhette a tudást. De bemehettek az órákra a presbiterek (akár 8-10 egyszerre), akik előtt mai szóhasználattal élve bemutató órát tartott a rektor. Akárki lépett be a terembe, a diákok vigyázzba álltak, és kórusban üdvözölték a vendéget. Az érkezőnek az „Isten hozta”, a távozónak az „Istennek ajánlom” köszönés dukált. A tanév a templomban tartott záróvizsgával ért véget. Erre imákkal, versekkel, énekekkel készültek, még a háromlábú táblát is felállították, hogy minden gyülekezeti tag láthassa, ki mennyit fejlődött az eltelt időszakban.

Hetesek már az osztatlan iskolában is voltak. Névsor szerint, kettesével látták el feladatukat, annyi különbséggel, hogy az egyik fiú, a másik lányt kellett, hogy legyen. Feladataik közé tartozott a takarítás: a fiú kivitte a szemetet, kihamuzott, begyújtott, tiszta vizet hozott a terembe a kútról. A lány összesöpört, letörölgetett, felmosott. Iskola után hazafelé menet ők voltak az utcafelelősök. A diákokat a tanítás végeztével a nevelő kikísérte az utcára, ahol kettesével, kézen fogva sorba álltak, majd elköszöntek. A továbbiakban a hetes tartott rendet: felírta annak a nevét, aki kilépett a sorból, rendetlenkedett, elengedte a párja kezét, nem köszönt. A vétkes intőt kapott, s ráadásul még otthon is megbüntették, mert viselkedésével szégyent hozott a családra.

Az illemszabályok betartására nagy hangsúlyt fektettek. A versekben megfogalmazott intelmek egy 1940-es évekből származó imakönyvben:

Reggel otthon

Jókor kelj, öltözz és mosdjál,
Istenedhez fohászkodjál,
Öblítsd ki szád tiszta vízben,
Füröszd meg szemed több ízben!

A fogadra gondod legyen,
Tisztogasd, hogy tartós legyen,
Mosd meg kezed, fejed, képed,
S megújul minden értéked!

Hogy fejed tisztában tarthasd
Hajadat rövidre nyírasd.
Nyak- és zsebkendőd légyen,
ezek nélkül lenni szégyen.

Körmödet meg ne növeljed,
minden héten elmetéljed.
hád gyakran kiporozzad,
Hogyha szakadt, befoltozzad.

Megfeketítsd a csizmádat,
Tisztán vedd rád a ruhádat.
Mindennek szeme láttára
Csinosan menj az utcára.

A templomban

A templomba menj csendesen,
Amint illik, szemérmesen.
Ott ne beszélj, ne is nevess,
Jámbor szelídséget kövess.

Ha a székbe szoros a hely,
Az érdemesebb előtt kikelj.
Állj vagy ülj szokott helyedre,
Vigyázz az illedelemre.

Énekelj az éneklőkkel,
Könyörögj a könyörgőkkel.
Ne aludjál, se ne olvass,
Csak a szent beszédre hallgass.

Az igét szívedbe rejtsd el,
A hallottat ne felejtsd el.
Alamizsnát adj, ha telik,
Az Isten így tiszteltetik.


Az utcán

Menj az utcán folyvást, szépen,
Ne állj meg minden lépésen,
Tarts egyenest célod felé,
Ne tekingess mindenfelé!

Ne fütyülj, és ne hajigálj,
Ne kiáltozz, ne taszigálj,
Ne szaladj, ne is ácsorogj,
Ne ugrálj, ne is tántorogj!

Ne firkálj házak falára,
Kerítések oldalára!
Ruhádat félvállra ne vedd,
Kezed, lábad ne hányd, ne vesd!

Tested ne görbítsd előre,
Vigyázz minden szemre, főre,
Ha idős embert látsz, térj ki,
Illendően köszönj néki!

Ha eléd megy, kövesd lassan,
Ne menj elébe pajkosan,
Ha hátrább van, állj meg, térj ki,
Bocsásd el, hajolj meg néki!

Ne menj keresztül előtte,
Ne jobb kéz felől mellette,
Ha szólít, kalapot emelj,
Fordulj felé, ránézz, felelj!

Tisztességgel viseld magad,
Illetékes címed megadd,
Míg szavát elvégzi, bevárd
Beszédét keresztül nem vágd!

Okosan szólj, ne ügetve,
Vagy fejeddel integetve,
Ha jóra int, azt megfogadd,
Ha elbocsát, hajtsd meg magad!

Okos tanácsot meg ne vess,
Hibás testűt ki ne nevess,
A nyomorulton könyörülj,
Más veszedelmén ne örülj!

Akárhol

Bárhol légy, tartsd meg a szabályt,
Ott is, ahol senki sem lát.
Csinos, szemérmes, okos légy,
Semmi rosszat ne mondj, ne tégy.

Mindent előre megfontolj,
Gondolatlan ne tégy, ne szólj.
Hebehurgya szelességgel
Semmi sem megy ki jó véggel.

Kövesd az illendőséget,
Így aratsz közkedveltséget.
Szépen köszönj mindenkinek,
Nagyobbaknak, kisebbeknek.

Ha rád érik a prüsszentés,
Ásítozás vagy köhentés,
Takard el szád zsebkendőddel,
Vagy legalább tenyereddel.

Viszonozd kész szívességgel –
A köszöntést köszöntéssel.
Akármi felől kérdeznek,
Bátran válaszolj mindennek.

Beszédedben ne bizonyozz,
Igazat mondj, ne hazudozz.
Ne állj meggörbült lábakkal,
Nyitott szájjal, görbe nyakkal.

Nézz szemébe az embernek,
Ismerkedjél, úgy ismernek.
Mindenhez emberséges légy,
Mindent kész szívességgel tégy.

Magad ne alázd, ne dicsérd,
Nagyobbnak, mint vagy, ne ismérd.
Ne sértegess jó hírükben
Másokat távollétükben.

Asztalnál

Ha asztalhoz ülni készülsz,
Még minek előtte leülsz,
Asztaláldást mondj Istennek,
Ki táplálója mindennek.

Ha leülsz, maradj egy helyben,
Ne válogass az ételben!
Más elől el ne végy semmit,
Egyél előled, ha van mit!

Amit adnak, szépen vedd el,
Illedelmes köszönettel,
Vigyázz mindenben magadra,
Ne könyökölj az asztalra!

Minden tetted olyan legyen,
Hogy ne érjen szégyen,
S étkezésed végeztével
Adj hálát, menj el békével!

Köszönd meg, ki enni adott,
Az éltesebbeket hagyd ott,
S székedet tevén helyére,
Menj dolgod követésére.

Az iskolában

Mint tudomány vásárába,
Úgy siess az iskolába.
Fohászkodjál, hogy itt Isten
Tanulásodba segítsen.

Jól elkészülj a leckére,
Tanítódnak tetszésére.
Írószered, papirosod
Készen tartsd minden írásod!
Reá nézz a tanítóra,
És figyelmezz minden szóra,
Együtt tanuló társadnak
Jó pajtást szerezz magadnak!

Tanulásban iparkodjál,
Társaddal ne civakodjál,
Soha ne tarts a rosszakkal,
Hanem magadnál jobbakkal!

Addig tanulj, míg időd van,
Hasznát veszed nagy korodban.
A kegyesség útjában járj,
tanulj, s így boldog lész, csak várj!

Este

Hogy felkelhess jókorára,
Ne várj gazdag vacsorára.
Ne is feküdjél le mindjárt,
Állj vagy sétálj, másként megárt.

Mielőtt nyugodalomra
Mennél a csendes álomra:
Mondj jó éjszakát mindennek,
Ajánlva őket Istennek.

Ruhádról ne feledkezzél,
Mindig egy helyre vetkezzél,
Végre vess számot magaddal,
Mint bántál elmúlt napoddal.

Magad jóra határozva,
Könyörögve, hálát adva
Bízd sorsodat az Istenre,
Kinek gondja van mindenre.

Ha így intézed dolgaidat,
Boldogul folynak napjaid.
Kedves leszel az Istennél,
Kedves minden embereknél.
Legszigorúbban a köszönést és a templomba járást tartották számon. A faluban ugyanis mindenkinek köszönni kellett. Külön köszöntési mód illette a tanítót és a papot, amely így hangzott:
„Isten hozta a mi tanító urunkat / tisztelendő urunkat!”
„Isten áldja a mi tanító urunkat / tisztelendő urunkat!”
A mindennapos forma az „Adjon Isten jó napot / reggelt / estét” volt.
Vasárnap a délelőtti és délutáni istentiszteleten vagy misén ott kellett lenni minden gyereknek. Nem volt elég csak elmenni, figyelniük is muszáj volt, mert otthon a szülők mindig visszakérdeztek az aznapi igére, és aki nem tudta, nem kapott ebédet. Az ige észben tartását a következő hittanórán a pap ellenőrizte.

Jordánné Ládi Zsuzsa, Varga Dóra, Varga Lászlóné

06-34/470-070
Cím: 2854 Dad, Fő u. 37.
Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja
OM: 201 683